Hírek
2013. Július 20. 08:05, szombat |
Helyi
Forrás: Skopec Veronika
Varázslatos komolyzenei koncertsorozat Visegrádon
Újra Zenés Nyári Esték Visegrádon, mely idén először július 27-én várja a komolyzene iránt érdeklőket. A neves magyar előadók mellett számos külföldi művész tarkítja az idei repertoárt.
A hagyományoknak megfelelően idén július 27 és augusztus 17 között zajlik a „Zenés Nyári Esték Visegrádon” című komolyzenei koncertsorozat. A pozsonyi V4-es alaphoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően ebben az évben is több kiváló külföldi zenészt köszönthetünk majd Visegrádon. Az első koncerten július 27-én, szombaton 19 órától Csordás Klára operaénekest és Mocsári Károly zongoraművészt hallhatják az érdeklődők a katolikus templomban „Liszt és Wagner – A modern romantikusok” címmel.
Műsoron:
Liszt: Richard Wagner sírjánál
Wagner: Wesendonck-dalok
Wagner–Liszt: Izolda szerelmi halála
Liszt: Ha álmom mély (Victor Hugo)
Liszt: Elfelejtett keringő no. I.
Liszt: XVI. Rapszódia
Liszt: A három cigány (Nikolaus Lenau)
Liszt: Obermann völgye
Liszt: Loreley (Heinrich Heine)
Az idei első két előadó hazai és nemzetközi szintéren is ismert. A kilenc nyelvet beszélő, Párizsban élő Csordás Klára ismét ízelítőt ad számunkra rendkívül színes dalcsokrából. Az énekesnő fellépett már Armida szerepében a Buenos Airesi Colon Operában, valamint a párizsi Bastille Operaházban Matthias Pintscher „L'Espace dernier” című operájának főszerepét alakította a világ-premieren. Ezenkívül rendszeresen dolgozik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával.
Mocsári Károly, aki már főiskolásként több rangos nemzetközi verseny díjazottja volt, ez idáig olyan jelentős koncerttermekben is szerepelt, mint a Schauspielhaus és a Reichstag Berlinben, a bonni Beethoven Halle, a londoni Wigmore Hall, Royal Festival Hall, a manchesteri Free Trade Hall, Royal Exchange Theatre, a párizsi Salle Gaveau, Theatre des Champs Elysées, Theatre de la Ville.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
