Hírek
2018. November 25. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Vidéken a legmagasabb lakásárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannak
A fővároson kívül a legmagasabb négyzetméterárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannak: a téglalakásokra átlagosan 350 ezer forint, a panellakásokra 300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző
- olvasható az Otthon Centrum legfrissebb elemzésében, amelynek az eredményeit szombaton közölték az MTI-vel.
A közlemény szerint az árak a régi iparvárosokban a legalacsonyabbak. Salgótarjánban, Komlón és Ózdon lehetett idén a legkevesebb, 70 ezer és 90 ezer forint közötti négyzetméteráron panelhez vagy téglalakáshoz jutni idén.
A magyarországi ingatlanpiacon átlagosan 89 százalékkal nőtt az adásvételek száma a 2017-ig tartó ötéves periódus alatt, és a várakozások szerint idén még a tavalyinál is több, csaknem 155 ezer tranzakció várható az országban.
A részesedése fokozatosan csökken ugyan, de még mindig kiemelkedően teljesít Budapest, ahol idén 36 500 ingatlan-adásvételre lehet számítani. Ez enyhe visszaesést jelent a 2015-ös csúcsponton mért 40 ezres számhoz képest, de ezzel együtt is mintegy ötezerrel meghaladja a tavalyi értéket.
Vidéken Debrecenben van a legnagyobb lakásforgalom: idén a városban és a környező településeken lehet a legtöbb adásvétel, csaknem 4200 tranzakció, ami a főváros IX. kerületének adataival egyezik meg.
A második legjelentősebb piac Szeged és környéke, ahol megközelítőleg 3800 adásvétel valósul meg idén. Szegedet kicsivel lemaradva követi Miskolc és Pécs a megyeszékhelyek közül, valamint a járásaikba tartozó települések, ahol egyenként 3600 tranzakcióra számítanak.
A tranzakciók számát tekintve Győr-Moson-Sopron megye növekedett a legkisebb mértékben az elmúlt öt évben: ott csupán 19 százalékkal több adásvételt bonyolítottak le, mint 2012-ben. A legnagyobb mértékű növekedés Nógrád megyében volt, ott az adásvételek száma két és félszeresére nőtt az elmúlt öt évben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
