Hírek
2020. Október 02. 08:03, péntek |
Bulvár
Forrás: mti - illusztráció: facebook.com/acdc
Visszatér az AC/DC

Visszatér az AC/DC. A világhírű ausztrál rockzenekar szerdán megerősítette, amit az elmúlt hetekben médiacsatornáin, hirdetésekben már sejteni engedett:
a hat évvel ezelőtti felállásban áll össze, és a hírek szerint új lemezt is megjelentet.
Az AC/DC újraaktivizálódása "PWR UP" címmel fut, és legfontosabb eleme, hogy ismét Brian Johnson a csapat énekese. A frontember negyven évvel ezelőtt, Bon Scott halála után csatlakozott a zenekarhoz, 2016 óta viszont Axl Rose helyettesítette a Guns n' Rosesból, miután Johnson komoly halláskárosodása miatt leállt a turnézással.
Brian Johnson mellett újra az AC/DC-ben játszik Phil Rudd dobos, akit 2015-ben kábítószer-birtoklás miatt ítéltek el, valamint Cliff Williams basszusgitáros, aki 2016-ban vonult vissza. Mellettük természetesen ott van a fedélzeten Angus Young gitáros, az egyetlen még élő az 1973-as alapítók közül, valamint a másik gitáros, Stevie Young is - írta a New Musical Express (nme.com).
Ez az ötös készítette az AC/DC eddigi utolsó (sorrendben tizenhetedik), 2014-es stúdióalbumát, a Rock or Bust-ot.
A hírek szerint az együttes (amelyben a legfiatalabb Stevie Young is 63 éves) még egy utolsó zenei anyagot készít. Ezt az AC/DC zenészeivel jó kapcsolatokat ápoló Dee Snider, a Twisted Sister énekese is megerősítette. Szerinte a stúdiómunkálatok már be is fejeződtek, de a koronavírus-járvány eddig megakadályozta, hogy az anyag megjelenjen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:25, szombat | Bulvár
Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi az Oscar-versenybe Magyarország
Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben - közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.
2025. Szeptember 11. 07:22, csütörtök | Bulvár
Freddie Mercurynak szentel kiállítást jövőre a Magyar Zene Háza
A Queen egykori legendás énekesének, Freddie Mercurynak szenteli jövő tavasszal megnyíló új időszaki kiállítását a Magyar Zene Háza.
2025. Szeptember 10. 07:42, szerda | Bulvár
Hamarosan a mozikban az Ákos portréfilm
Október 16-án mutatják be a hazai mozik Kovács Ákos énekes-dalszerző életéről szóló Ember maradj - Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilmet.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár
Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára
Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét