Hírek
2017. Április 05. 07:46, szerda |
Sport
Forrás: mti - fotó: telekom.hu
Vivicittá - Közel harmincezer futóra számítanak

Huszonnyolc-huszonkilenc ezer nevezőt várnak a szombaton és vasárnap sorra kerülő 32. Telekom Vivicittá városvédő futásra, melynek rajtja és befutója új helyszínen, az Olof Palme sétányon, illetve az 56-osok terén lesz.
Kocsis Árpád versenyigazgató, a rendező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a legtöbben ezúttal is a félmaratonra neveztek, eddig több mint nyolcezren vállalkoztak a 21 km teljesítésére. Hozzátette, idén először ez a táv párban is teljesíthető, és már be is telt a 600 kettősben maximalizált létszám.
A kétnapos szabadidősport-eseményen a családok minden tagja megtalálhatja a kondíciójának és felkészültségének megfelelő távot, hiszen a 10 kilométeres Vivicittá mellett megrendezik az 5 kilométeres Midicittát, a 2,5 kilométeres Minicittát és gyaloglást, de versenyeznek háromtagú váltók és lesz 600 méteres családi futás is.
Magyarországról eddig 995 településről neveztek futók, míg külföldről 81 ország közel 2200 versenyzője érkezik a fővárosba. A férfiaknál a legidősebb induló 83 éves, míg a nők korelnöke 82 esztendős. A viadalra 64 hetvenévesnél idősebb futó nevezett.
Sántha Tamás, a Magyar Telekom szponzoráció és a rendezvénymenedzsment osztályvezetője bejelentette, hogy a Fenntarthatósági Média Klubbal együttműködve jótékonysági csapatot indítanak a Minicittán, részvételükkel kívánják felhívni a figyelmet az autizmussal élőkre. A csapatban közéleti személyiségek és sportolók szerepelnek, többek között indul Storcz Botond és Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, Lisztes Krisztián 49-szeres válogatott labdarúgó és Simonyi Balázs ultrafutó is. Sántha Tamás elmondta, bárki csatlakozhat a jótékonysági akcióhoz azzal, hogy feltölt magáról egy futáshoz kapcsolódó fotót az Instagrammra úgy, hogy bármilyen vivicittás pólót visel, a képet pedig az #egyekvagyunk hashtaggel látja el. A Telekom minden ilyen kép után 100 forintot adományoz a Autistic Art Alapítvány javára. Az autizmus ügyének támogatása az idei verseny pólóján is megjelenik, ugyanis a hátulján látható grafikát Varga Máté autizmussal élő művész készítette.
A futók frissítésére közel 10 ezer szivaccsal, 1000 kg banánnal, 60 kg szőlőcukorral, valamint 150 ezer pohárral kínált 3600 liter iso-itallal és 45 ezer liter ásványvízzel készülnek a szervezők.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:36, szerda | Sport
BL-selejtező - Robbie Keane: meg akarjuk nyerni a szerdai visszavágót
2025. Július 30. 07:34, szerda | Sport
Ír-magyar - Jövő pénteken indul a jegyértékesítés az első vb-selejtezőre
Jövő pénteken indul a jegyértékesítés a szeptember 6-i, dublini Írország-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésre.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Sport
Belga Nagydíj - Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap, ezzel 16 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.
2025. Július 27. 09:10, vasárnap | Sport
Döntetlennel kezdte az idényt a címvédő Ferencváros
Vezetett, ám végül csak 1-1-es döntetlent ért el a címvédő Ferencváros szombat este az MTK otthonában a 228. örökrangadón, a labdarúgó Fizz Liga új idényének első fordulójában.