Hírek
2016. Április 13. 08:00, szerda |
Helyi
Forrás: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Zsarolták a sértettet

A 36 éves nő és társa előzetes letartóztatásba került.
Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya V. Éva 36 éves és P. Tamás 48 éves nyíregyházi lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 36 éves nő egy évvel ezelőtt – interneten – ismerkedett meg a sértettel, akitől számlák befizetésére hivatkozva többször kért kölcsön különböző összegeket.
Néhány hónappal később – 2015. nyarán – közel 600 ezer forint hitelt vetetett fel a sértettel, amelynek a részleteit V. Éva nem fizette, az nem is állt szándékában. Ezt követően további összegeket kért és azzal fenyegetőzött, hogy ha a sértett nem fizet, akkor egy ismerőse el fogja intézni, hogy utaljon neki a férfi.
A sértett P. Tamás fenyegetéseinek hatására – félelmében – havi rendszerességgel utalt a nőnek különböző összegeket.
V. Éva 2016. április 1-jén ismét kölcsönt kért a szentendrei férfitől, aki közölte, hogy nem tud már pénzt adni neki. Ekkor P. Tamás életveszélyesen megfenyegette a sértettet, aki 2016. április 6-án – Budapest egyik pályaudvarán – átadta a bankkártyáját a nőnek, aki pénzt vett le a folyószámláról.
Ezt követően a szentendrei rendőrök elfogták és előállították a nőt. A nyomozók zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2016. április 8-án elrendelte az előzetes letartóztatását.
A P. Tamás felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre, azért a nyomozóhatóság 2016. április 7-én elrendelte a férfi körözését. A 48 éves gyanúsítottat a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai egy nappal később elfogták. Előállítását követően a szentendrei nyomozók őt is gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A férfit a Budapest Környéki Törvényszék 2016. április 10-én előzetes letartóztatásba helyezte.
A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.
Fotó: police.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik