Hírek
2013. Január 24. 10:41, csütörtök |
Helyi
Forrás: lvp
Tapasztalatok a járási hivatalban - kormánymegbízotti látogatás
Utolsó fázisába ért a Szentendrei Járási Hivatal kialakítása, februárig ugyanis elkészül minden iroda az önkormányzat segítségével. A hivatalt a héten tapasztalatgyűjtésért meglátogatta Tarnai Richárd kormánymegbízott.
A korábbi kistérség 13 települése tartozik a Szentendrei Járási Hivatalhoz, amely az első elképzelések szerint a P’Art Házban kapott volna helyet, de végül az egykori Helyőrségi Otthonba került.
A hivatal az első nagy szerkezeti átalakításon már túl van, jelenleg az önkormányzat segítségével az irodák átalakítása, így elsősorban a gyámügyeké zajlik. Február elejére azonban minden helyiség teljesen elkészül Varga László szerint.
A járási hivatal vezetője emellett kiemelte, hogy az okmányirodában maradnak azok az ügyek, amik eddig is, így egyebek közt a gépjárművekkel, okmányokkal kapcsolatosak. A legnagyobb változás viszont, hogy átkerült a járási hivatalhoz az egyéb hatósági ügyek – például környezetvédelem, állatvédelem – ügyvitele valamint a gyámügyek, szociális ügyek, így azokat már a helyőrségi épületben lehet intézni.
Nem minden szociális kérdéskör került azonban át a járási hivatalhoz, maradt néhány az önkormányzatnál is, így a méltányossági kérelmek. Erre azért van szükség, mert a helyismerettel rendelkező ügyintézők nagyobb rálátással tudnak dönteni egy-egy kérdésben az önkormányzatnál.
Dietz Ferenc polgármester a járási hivatalban tett minapi látogatásakor kifejtette, hogy a város amellett, hogy segít a hivatal irodáinak kialakításában, tapasztalatait is átadja az ügyintézésekről. Hiszen, mint a polgármester kitért rá, korábban az önkormányzat feladatába tartoztak ezek az ügyek, ügyintézések, így ismeri a szentendreiek igényét és visszajelzéseit. Mindezeket átadva pedig Dietz Ferenc reméli, hogy mind Szentendre és a hivatalhoz tartozó települések lakói is teljes megelégedéssel intézhetik majd ügyeiket a Szentendrei Járási Hivatalban.
A héten Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott is meglátogatta a hivatalt, hogy felmérje az eddigi tapasztalatokat. Mint elmondta, a járási hivatalok létrehozásával visszakerültek azok a feladatok az járásokon keresztül az államhoz, amik az állam dolga. A kormánymegbízott hozzátette, az átalakítás egyik lépcsője volt a járási hivatalok létrehozása, melyet év végéig a kormányablakok megalakítása tetőz be igazán, melyeknél az összes létező ügyet, több mint kétezret, egy helyen intézhetnek majd az ügyfelek. Tarnai Richárd hozzátette, hogy Szentendrén is zökkenőmentesen zajlott le az átállás, ami igazán megalapozta, hogy év végén, ügyintézés terén a szentendreiek élete is egyszerűbbé válik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
