Hírek
2013. November 21. 08:35, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szentendrei KSE/Mogyorósi Tünde
Pályán a szentendrei kosarasok: szédületes két meccset nyertek a serdülők
Szédületes két meccset játszottak a Szentendrei Kosárlabda SE serdülő fiú együttese múlt szombaton, az alakulat ráadásul mindkettő találkozót megnyerte. A juniorok azonban ezúttal kikaptak.
Budai XI. SE - Szentendrei KSE
Fradi fiú 99 - Szentendrei KSE
A serdülők először a Budai XI ellen léptek pályára, a csapat ráadásul a minimális 10 játé-kos helyett csak 9-cel jelent meg a meccsen, így az első félidőben az egyik kosarasnak pihenés nélkül kellett játszania, ráadásul mindkét meccsen. Ezt még betetőzte egy kipon-tozódás is, így egy-két percig csak 4 fős csapattal játszottak a szentendreiek.
A találkozó első negyedében a Budai XI SE elhúzott jelentősebb különbséggel 19-6-ra.
A második és a harmadik negyedben viszont a szentendreiek fokozatosan behozták a le-maradásukat, így a negyedik negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az utolsó percekben pedig a mieink koncentráltak jobban, így egy ponttal megnyerték a mérkőzést.
A pár perces szünet után rögtön kezdték a második meccset a fiúk, most a Ferencváros ellen. A fáradtság alig látszott a szentendrei csapaton, rendületlenül hajtottak és dobálták a kosarakat. A harmadik negyedben ugyan az ellenfél 21-es játékosa megállíthatatlanul szerezte a pontokat, de a meccs végének feszültségét az SZKSE csapata bírta jobban. Az utolsó percekben több játékos és a Ferencváros kispadja is technikait kapott, így időn túli büntetőkkel fejeződött be a rendkívül izgalmas mérkőzés. Bár a 9 pontos győzelem ma-gabiztosnak tűnik, azonban a végig szoros küzdelem csak az utolsó percekben dőlt el.
A két meccsen a serdülők összeszedetten, fegyelmezetten játszottak és teljes erejükből küzdöttek a győzelemért. A szakvezetés szerint a csapat minden egyes tagja nagy dicsére-tet érdemel, sok kosártalálatával azonban Péchy Zsombort kell kiemelni. Az egyesület segédedzőjének, Németh Kristófnak a higgadt magatartása is példát ad a fiataloknak.
Mérkőzések végeredményei: Budai XI. SE - Szentendrei KSE 59 – 60
Fradi fiú 99 - Szentendrei KSE 83 – 92
Szentendrei KSE - Szent Pál Akadémia
A Budapest bajnokságban szereplő junior csapat a budaőrsiek mellett a Szent Pál Akadémia alakulatát is fogadta szombaton. A papírforma szerint illetve, mert az ellenfél mindösszesen 6 játékossal érkezett a mérkőzésre, egy biztos győzelemmel számolt a szentendrei egyesület. Ezzel szemben az ellenfél játékosai emberfeletti erővel küzdöttek, a szentendrei fiúk viszont igen indiszponáltan játszottak. A mérkőzés végeredményét nagyban befolyásolta még a sorozatosan kihagyott ziccerek és büntetők. A végeredmény kialakulásához szintén nagy-ban hozzájárult, hogy az ellenfél, teljesen érthető módon, a mérkőzés egészében védeke-zésben a zónázást alkalmazta. A szentendrei fiúk azonban nem találták meg ez ellen a megfelelő ellenszert, taktikát. Az egyesület játékosai bíznak abban, hogy legközelebb jobban játszanak, és a visszavágón megmutathatják, hogy mit is tudnak valójában.
A mérkőzés végeredménye: Szentendrei KSE - Szent Pál Akadémia 58 - 76
A szentendrei kosarasok heti programja:
2013.11.21. Csütörtök 20:00
Hidegkúti KK - Szentendrei KSE NB II.
1125 Budapest, Diana út 35-37
2013.11.23. Szombat 18:30
Szentendrei KSE - Dunaharaszti MTK NB II.
2017 Leányfalu, Szt. Imre herceg u. 9.-11.
2013.11.24. Vasárnap 9:00
Monori SE fiú - Szentendrei KSE Gyerek
2200 Monor, Jászai Mari tér 1
2013.11.24. Vasárnap 11:00
Újpest - Megyeri Tigrisek - Szentendrei KSE Junior (BB)
1046 Budapest, Hajló u. 2-8.
Kapcsolódó cikk:
Pályán a szentendrei kosarasok: szoros lányvereség, szerencsétlen junior nap
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban